| |
Kenyeres Elemér
1891. január 31-én Pusztamagyaródon született, ahol apja kántortanító
volt. A család 1901-ben Diósgyőrbe költözött.
Felsőbb iskoláit Miskolcon és Egerben végezte: a pedagógia és filozófia
mellett németet, angolt és francia nyelvet is tanult.
1914-ben szerzett tanári oklevelet.
Önkéntesként harcolt az I. világháborúban, bátorságáért több vitézségi
érmet kapott.
1919-től az Állami Óvóképző Intézetben tanított, 1923-tól a Kisdednevelők
Országos Egyesületének titkára és a Kisdednevelés folyóirat szerkesztője.
1924-ben a budapesti egyetemen a pedagógia, a filozófia és a lélektan
doktorává avatták.
1926-27-ben kormányzói ösztöndíjasként a genfi egyetemen folytatott pedagógiai
tanulmányokat, majd 1929-től a Testnevelési Főiskolán tanított.
1931-től 1933-ban bekövetkezett haláláig a Magyar Gyermektanulmányi és
Lélektani Társaság főtitkára, irányításával a Brunszvik Teréz Kisdedóvónőképző
gyakorlóóvodájában Montessori jellegű foglalkozásokat is tartottak.
Szívvel-lélekkel élt hivatásának, és rövid élete során értékes munkákkal
gyarapította a magyar neveléstudományt.
Foglalkozott mulattató, ugyanakkor ízlést, erkölcsi érzéket fejlesztő
képeskönyvek szerkesztésével éppúgy, mint magával a kisdedóvással.
Főbb
elméleti művei:
A kisdednevelés elméletének fejlődése
A gyermek első szavai és a szófajok fellépése
A gyermek beszédének fejlődése
A gyermek gondolkodásának és világfelfogásának fejlődése
"
Mi a gyermekszeretettel nem elégszünk meg. Hirdetjük, hogy szeresd
és ismerd is meg a gyermeket. Ismerd meg, hogy igazabban szerethessed,
hogy mélyebben védelmezhessed s jobban nevelhessed" - vallotta.
|
|
